Ezer lélek tükre

2018\07\25

A közös út, amin egyedül mentem végig

Csak ezét is érdemes volt megszületnem

Úgy döntöttem, ellátogatok azokra a helyekre amelyek valahogy rá emlékeztetnek. Nem, nem! Dehogy vagyok mazochista! 

Szeretném újraélni minden pillanatát. És sikerül, mert érzem milyen volt mikor vele álltam ugyanott, vagy először irtam le azt, amivel aztán végképp kiadtam magam. Tudom milyen idő volt, hány óra, milyen érzés. És ma is libabőrös lettem ahogy felidéztem. Újraélem az érzéseket, de már egyedül állok vágyaim partjainál. Talán így próbálom feldolgozni. Mert hiába keresem a miérteket. Nincsenek. Csak én vagyok, meg ő. Mi nincs, és soha nem is volt. Mi nem csináltuk úgy... igazán. De akkor hogy lehet, hogy most nem érzek mást csak ürességet, és azt hogy fáj a szívem, de piszkosul? Még az sem öli meg az érzést, hogy valószínűleg ő nem is gondol rám, hiszen már mással tölti az idejét. Nem számít, mert képes vagyok vállalni amit átélek most. De, azért jó lenne, nem a billenytűzetet püfölve megnyílni neki. Csak egyszer kisírni magam a vállán, de ezt tényleg úgy Isten igazán. Nem azért hogy kipréseljek belőle valamit, vagy szappanoperát gyártsunk, hanem, csak hogy tovább tudjak lépni, és magamban ne bonyolítsam még jobban túl. Hiszen az önbecsülés nem ezen dolgokon múlik... Nem szabad, illetve nem lenne szabad magunkban tartanunk semmit. Oh, ha tudná valaki hányszor odavágtam dolgokat gondolkodás nélkül, amit aztán rögtön meg is bántam. De lehet éppen emiatt nem tartott a haragom 3 percnél tovább. Nem szabad szerepet játszani, bár úgy érzem most, hogy ez a szívvel-lélekkel dolog sem működik. Vagy csak én csináltam ezt is rosszul.... Szóval ha nem érted, fáj, hiányzik... Modd ki, kérdezz de semmiképp nem szabad örlődni, hiszen felemészt. Ez életed filmje, és te írod a forgatókönyvet. Hidd el, mindent szabad! Válaszokat kapnod is, aztán továbblépni is, vagy várni ahogy én teszem. De erről majd talán holnap írok, mint ahogy arról is milyennek látom őt.

images_1.jpg

Eljött a nagy leltár ideje, számba kell venni mindent, és megvizsgálni hol tartok. Nem állok túl jól. Élet vs. Én sok:nulla. Szép teljesítmény, kipukkant a lufi! És nem segít a közelgő szülinapom sem megnyugodni, hogy nem késő újra kezdeni. Vele akarom újrakezdeni, és újraértelmezni az életet. Valahogy meg kell tanulnom megbocsátani magamnak, és sok-sok évre visszamenőleg elengedni a múltat hogy végre lehessen jelenem. Fel kell tennem magmnak azokat a kényelmetlen kérdeseket hogy valóban Ő hiányzik, vagy az érzések amiket megéltem a közösen töltött percekben? Ha Ő hiányzik, bajban vagyok, ha az érzések, akkor még mélyebbre kell ásnom, és meg kell találnom ki az akitől ezeket nem kaptam meg, és nem sikerült feldolgoznom eddig. Csakhogy ez nem könnyű dolog. Nem tudom képes vgyok-e rá, és nem tudom akarok-e dolgozni magamon. Akarom tudni a válaszokat? A saját válszaimat? Vagy még ehhez is gyáva vagyok? Mindegy. Majd csak elszáll az élet.

A régóta rejtegetett érzéseim az utóbbi hónpokban igencsak felszínre törtek. Körülbelül mint a láva, nem tudtam visszatartani őket, és még meg is perzseltek. Annak ellenére ami kavarog bennem, a tanulság amit a mai nap levontam, az az, hogy:

Az életünk végén majd ez a röpke idő amit együtt töltöttünk, eltörpül majd az éveink árnyékában....

 

2018\07\24

Mindenem - Nem vagyok tökéletes, de legalább igazi voltam, csak Neked

Jó ideje nem írtam már, talán vártam az ihletet, vagy valami törést. Mert ilyenkor mindig jobban megy. Talán meg kellene próbálnom akkor is, mikor minden "happy". De valahogy jobban tudok írni mikor a lelkemet sanyargathatom közben.

Szóval eltelt jó idő, tele boldogsággal, szomorúsággal, és tömény harccal. Biztosan mind tudjátok, milyen százszor, vagy akár ezeszer is túllépni magatokon, átlépni a saját határaitokat, egészen addig amíg azt érzitek hogy nincs tovább. Erőn felül teljesítettem nagyon sokáig, úgy érzem. És most kicsit feladtam, szomorú a szívem, sajog a lelkem.

pexels-photo-236229.jpeg

Az élet iroikus. Vagy inkább tragikomédia, már nem tudom. De azt azonban tapasztaltam, ha az életünk az egyik fronton rendben van, az szinte 100%, hogy az összes többi része romokban hever. Szóval..... legalább vagy egy tök jó munkám, amit szeretek. Az érzelmi életem meg valahol megrekedt. Ki tudja hol, talán a régi sebekből nem sikerült kigyógyulni, és magammal hordozom a hegeket amik minden egyes szerelmes pillantással felszakadnak, és csak egyre vastagabbá válnak, be nem gyógyulhatnak sohasem. Nem tűnhetnek el. Olvastam egy idézetet, talán indiai ha jól emlékszem, és pontosan felidézni sem tudom sajnos, de arról szólt, hogy ha egy váza eltörik, azt megjavítják. A repedéseket arannyal vonják be, így illesztik össze a darabokat, és ezen darabok igazi értéke éppen ezekben a "hibákban" rejlenek. Mert történetük van. Mindannyiunknak története van. Nekem Te vagy a történetem. A fájdalom, a csalódás, a bánat és öröm hatására válunk azzá amik vagyunk, Leszünk azok akik közvetlen és nyitott emberek, vagy éppen zárkózott vándor lelkek. Egy biztos, mindig fel kell állnunk, mindig van tovább, és minden lélegzetvételünkkel harcolnunk kell azért amit szeretünk. Mindenért, bárkiért. Had fájjon, ez így van rendjén. Nos, ez az ami nekem pillanatnyilag nem megy. Atomjaira hullott minden, legfőképpen én estem szét. Nem látom a holnapot, csak azt tudom, hogy ha eljön a reggel, meg kell próbálnom hálásnak lenni azért hogy kinyitottam a szemem, az új napért. Ilyenkor mondják, hogy új nap, új remények. Hát köszönöm szépen, ha tehetném én nem igen kérnék belőle, de ez sem kívánságműsor. Magamnak köszönhetem, hiszen büntettem valakit más hibáiért, nem tudtam szeretni magam, de csodálkozva pillogtam hogy vajon akkor miért nem szeret engem, hiszen én neki adnám az életem, gondolkodás nélkül. Hát ezért. És mert soha nem értettem meg, hogy megérdemlem őt, görcsösen ragaszkodtam, kapaszkodtam mert rettegtem attól hogy egyszer csak elillan, mintha meg sem történt volna. Féltem hogy neki nem marad belőlem semmi ami hiányozna, hogy nem köt össze az a láthatatlan fonal többé. Azt hittem végre nem valaki szemének, hanem szívének kell tetszenem. Hát most kő keményen így jártam, nem kellek, nem vagyok elég. Hiányzik belőlem valami. Legalább tudom hogy harcos vagyok, mert mindent megtettem, vagy még annál is többet.  És ahogy neki mondtam, lehet nem csináltam jól de legalább igazi volt! 

scheidung_02.jpg

Szóval ittmaradtam egyedül, ronggyá nézett Bridget Jones-al, és ma megígértem hogy nem is létezem. Nem könnyű nem létezni. Bár láthatatlan lehetnék. Nem azért hogy lopott csókot leheljek a homlokodra és utánad lopózzak, csak szeretnék eltűnni, nem szeretném érezni hogy élek. Mert meghaltam. De csak adig míg újra el nem jössz, és mint Csipkerózsikát a herceg, fel nem ébresztesz a rémálmomból... Mert én várni fogok. Egészen addig, amíg nem nézhetek a szemébe, és nem mondhatom el hogy Ő a Mindenem. És onnantól kezdve ökökké, minden nap, amikor csak tehetem elmondom majd hogy nélküle nem létezem...

 

 

2018\01\03

Újra itt egy év eleje

Most hogy elmúltak az ünnepek, visszakerülünk a szürke hétköznapokba. A karácsony és újév közötti időszak számomra varázslatos, a fények, az érzelmek, a meghittség és nekem  a levegő is más ilyenkor. Szilveszter éjjelén pedig mindenki úgy érzi, hogy akkor most lezárjuk a régit, a rosszat és jöhet az új és a jó! De persze ez nem ilyen egyszerű.  Jönnek a fogadalmak, melyeket ideig- óráig tudunk tartani, tisztelet a kivételnek. Sajnos, ahogy az ember visszazökken a szürke, munkás hétköznapokba, úgy kezd a lelkesedés is alábbhagyni, mert mindig van valami, ami miatt lehet halogatni, lehet kifogásokat gyártani.

bloghoz.jpg

Személy szerint ezért is nem szeretem az újévi fogadalmakat, meg a majd hétfőtől, majd következő hónap 1-től, meg majd január 1-től belevágok. Nekem jobban mennek a fogadalmak, ha akkor kezdem, amikor kiötöltem! J Pl, ha szerda délután kattanok meg, akkor csütörtökön… vagy szombat, de nem hétfőn és nem elsején. Illetve hó közepén, vagy karácsonykor „a na majd januártól/ hó elejétől…” kijelentések szintén nem tűnnek túl meggyőzőnek számomra. Ha már elhatároztad magad, akkor mire vársz, miért nem kezdesz bele azonnal? Mert, hogy még addig lehet enni- inni- pl egy fogyós fogadalomhoz, vagy még ezt- azt lehet csinálni addig, amíg hűűű de nagyon elkezdem. Januárban ugyanezek a kifogások nem lesznek meg? Szerintem igen, legfeljebb más indokkal.

31-én írtunk arról a FB oldalon, hogy ha már fogadalmak, akkor olyat fogadj meg, amit nagyon akarsz és tudod, hogy képes vagy érte dolgozni! Mert bár nagyon sok cikket lehet olvasni arról, hogy el kell képzelni, amit szeretnénk, beleélni magad, már úgy tenni mintha meglenne, írd le és hűű… Igen ám, de ezek nem sült galambként fognak az öledbe hullani! Régen én is így gondoltam, hogy de jó.. . elképzelem, leírom, elrakom valahova és majd odafentről mind- mind az ölembe hullajtják, amit szeretnék! Van egy rossz hírem…. ez nem így van! J Támogatást kaphatsz odafentről, az univerzumtól, Istentől éppen akiben hiszel, de csak akkor, ha Te is teszel érte. Mindenért dolgozni kell, keményen! A sokszor elcsépeltnek tűnő mondás, mely szerint, ha nem változtatsz semmit magadon, akkor a körülményeid sem fognak változni, teljesen igaz!!! Hiába a csapból is ez folyik! Tenni kell az újért, a jóért, a célokért! Sőt, nem is keveset! Kemény munka, akár az életmódváltás, akár egy új munkahely, új pénzkereseti forrás, akár egy új hobbi, új ismeretségek kialakítása! Magától nem fog menni. Hogy láttál már ilyet? Hidd el, senkinek nem hullik az ölébe semmi. Lehet, hogy a felszínen úgy tűnik, hogy az illető nem tett semmit mégis jólétben, fitten, egészségesen él, de hidd el, kőkemény munka van mögötte.

bloghoz3.jpg

Saját tapasztalataimat írom le. Nálam az életmódváltás az a pont, amit sokadszorra ugyan, de ismét elhatároztam, most már 10 hónapja és következetesen ragaszkodom hozzá és csinálom. Eddig én is úgy voltam vele, hogy ímmel- ámmal… volt is eredménye, de aztán gyorsan el is tűnt. Akkor majd kövi héttől, hónaptól… az új évben majd tutira sikerülni fog. Hát eddig nem sikerült! J
Most jöttem rá igazán, hogy mennyi munka van abban, hogy az ember megcsinálja, amit kitűzött maga elé, hogy minden nap odaálljon és csinálja, hogy ne gyártson kifogásokat.
Erről az útról szeretnék nektek írni, melyben elolvashatjátok minden nehézségemet, gyötrelmemet és természetesen a sikereket, győzelmeket és hogy hogyan próbáljuk betartani, amit oly sokszor megfogadtunk már, de nem tudtuk megvalósítani.   

bloghoz4pinterest.jpg

fotók: pinterest

életmód új év fogadalmak csakazértis új év új én megtudomcsinálni

2017\04\03

Csak panaszkodunk és panaszkodunk.....

Szeretünk panaszkodni. De vajon miért? Így vagyunk kódolva, magyar népi „sajátosság”, vagy otthon neveltek így minket? Nem tudom, de az biztos, hogy az emberek nagy része imádja! Panaszkodunk a munkánkra, a párunkra, az időhiányra, hogy kövérek vagyunk, hogy soványak, hogy kevés a pénzünk, hogy valaki másnak a hibája, ha a mi életünk nem úgy alakul, ahogyan kellene és még lehetne hosszan folytatni a sort. Piszlicsáré dolgok miatt tudunk keseregni. Akinek pedig igazán lehetne oka rá, az legtöbbször nem teszi.

panaszkodas_pszichologia_3.jpg Fotó: http://www.lelkititkaink.hu/onismeret_panaszkodas_pszichologia.html

A minap elgondolkodtam. Én is szoktam panaszkodni, bár lassan 2 éve próbálom magam lehozni a „szerről”, de nyilván, néha kibukik az emberből. De mire is panaszkodom, hogy kövér vagyok és gyenge, hogy fogyjak, változtassak, hogy nem jövök ki az amúgy nem rossz fizetésemből, hogy a párkapcsolatom milyen, hogy dolgozni kell, stb. Ezeken a dolgokon LEHET változtatni, csak tenni kell érte, nem panaszkodni, mert az sajnos semmin nem segít! Pusztán annyit érünk el vele, hogy megmérgezzük saját magunkat és a környezetünket.

Nagyon nehezen tudom már elviselni, ha valakiből csak a panasz, a szitok és a negatív dolgok jönnek csak ki. Én nem vagyok már ilyen! :) Az elmúlt 2 évben találkoztam a környezetemben olyan fiatalokkal, akik életveszélyes helyzetbe kerültek, gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, mely nem halálos, de ellehetetleníti, hogy normális életet éljenek. Ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy mennyi ember van, aki erőt, fáradságot nem kímélve próbál javulni, túlélni. Sok szenvedés árán, de fejlődik, kitart és nem adják fel. És ekkor itt vagyok én, aki olyan dolgokért képes nyavajogni, amit saját magának okozott és saját maga is tudná rendbe hozni. Természetesen mindenkinek a saját problémája a legnagyobb, még ha csak arról is van szó, hogy reggel dugóban ült, vagy sokan voltak a villamoson, DE! Gondoljuk végig, ami most felbosszant, idegesít, az 1,2,3 év múlva is fog? Tehetünk az ellen, hogy máshogy éljünk és ezáltal elhárítsuk az okot ami miatt panaszkodunk? Közhely, hogy a változás kívül esik azon a bizonyos komfort zónán, de IGAZ! És ami a legfontosabb, szintén közhely, hogy magaddal/ magadból indul ki minden! Ha jól érzed magad, azt a külvilág is megérzi és jó dolgok kerülnek az utadba! Ha nem, akkor is ugyanígy működik, csak negatívan.

panasz-1.jpg

                                              Fotó:kalohírek.hu

Tudom, most felmerül a kérdés, hogy aki mélyszegénységben él, vagy tartós beteg, elveszített gyermeket, erőszak áldozata volt, stb., ők hogyan legyenek ők pozitívak, bizalommal a világ felé. Ezt sajnos nem tudom megmondani, mert nem vagyok szakember. Tudom, hogy nehéz, mert sokszor én sem vagyok rá képes és nem is kell mindig annak lenni. Nem lehet, megerőszakolni magunkat pedig nem l ehet és nem is kell. De vannak olyan szituációk, amiben igenis meg kell látni a jót!

joportal_hu.jpg

                                           Fotó: www.joportal.hu


Ezen gondolatok azokra vonatkoznak, akik élhetnének boldog és teljes életet, de nem teszik, mert semmi nem jó nekik! És ezzel a panaszkodással és önsajnálattal nagyon sok időt pazarolnak el. Helyette örülni kellene, hogy élünk,hogy tudunk mit enni, van fedél a fejünk fölött, van aki szeret minket, reggel elindulhatunk dolgozni, este hazamehetünk, kifizetheted a számlákat, ágyban aludhatsz, süt a nap, moshatsz, mosogathatsz a családod után, van aki megkérdezi, hogy hogy vagy, valaki rád mosolyog, stb. Nagyon nagyon sok olyan dolog van az életben, aminek örülhetünk, amiért hálásak lehetünk, csak észre kell venni őket és elfelejteni a panaszkodást!
Én próbálok egy ideje így élni és ugyan nem lett több pénzem, nem élek jobban, ettől nem fogytam le, de hogy belül jobban érzem magam, az biztos! Próbáljátok ki, szerintem megéri! :)

halanaplo.jpgFotó: boldogsagprogram.hu/rovat/leckek-a-boldogsagfokozo-hala

Gyakorlat: Folytasd a mondatot: Hálás vagyok, mert....
Itt mindent leírhatsz, a legapróbb örömödtől a legnagyobb sikereken át mindent! Próbáld ki, minden nap és meglátod, hogy milyen változásokat idéz elő benned!

öröm boldogság panasz változtass hála hálanapló

2016\09\29

Amit ma megtehetsz....

Újra bizonyította az univerzum, a sors, a karma, ki hogy nevezi, hogy a fenti mondást nem véletlenül találták ki!

uni_1.jpg

Pont a napokban beszélgettünk arról, hogy pl. ha meglátsz egy ruhát, táskát, bármit a boltban, ami kiváltja az "áááhhh ez kell nekem" érzést, akkor azt ott, azon nyomban meg kell venni. Mert ha azt mondod, hogy majd legközelebb, vagy most nincs rá keret, tuti hogy legközelebb nem lesz már az üzletben, a keret sem biztos, hogy sokkal jobb lesz. Ezt az elvet már magamévá tettem!

De amiért eme közmondás eszembe jutott az a tegnapi délutánom! Végre viszonylag időben értem haza munkából, vásároltam, gondoltam eszek és masszívan semmit teszek az esti teendők előtt. Hazaérve eszembe jutott, hogy kutyahajat kellene gyűjteni a lakásban, na nem hobbi szinten, csak a szokásos rendszeres, mert a drágáim igen csak szeretik elszórni mindenfelé, de aztán megbeszéltem magammal, hogy majd inkább holnap megcsinálom. Még nem égető a dolog! Miután eme elhatározás megszületett bennem, mosolyogva, boldogan tekintettem a délutánom elébe. Nagyjából egy perc sem telt el, míg jártomban- keltemben rommá törtem egy poharat, természetesen a lakás legforgalmasabb pontján, és mivel épp hazaértem, ezért négylábú gyerekeim a közelemben voltak. Az első durranás és sokk után feleszmélve négylábúaknak megálljt parancsoltam. Nyilván jól nevelt kutyák, egyből megálltak- haha nyilván nem. Miután a szobor játék kevésbé volt sikeres, valahogy kitereltem őket egy menekülő úton. Seprű előkap, összeszedve a nagyobb darabok, majd utána porszívó! Ha a kutyik nem félnének tőle, akkor őket is kiporszívóztam volna, annyira alaposan igyekeztem minden csillogó kis részt összeszedni. Na mire idáig jutottam, gondoltam már folytatom és még egyéb dolgokat is elvégeztem, így a semmittevés elmaradt.   

scared_dog-300x286.jpg

Miután nem akartam, de mégis kitakarítottam, eszembe jutott, hogy valamiért, valaki azt akarta, hogy én ma ezt megcsináljam, amit előtte roppant kényelmesen halasztani akartam. Az univerzum ismét dolgozott

2016\09\28

Nincs még gyerek? Hűha.....

Gyerek vagy nem gyerek...Kényes téma, mely naponta szembe jön velem mindenhol.
Kezdjük azzal, hogy 35 fölötti, hajadon gyermektelen nő vagyok. És hogy miért? Ennek rengeteg oka lehet: nem akartam, nem lehetett, nem jött össze, nem volt megfelelő partner hozzá és szerintem tudnánk még pár okot mondani! De... ez mindenkinek a magánügye, mint ahogyan az is, hogy ki hogyan neveli vagy nem neveli a gyermekét.
Mindenki tudja, hogy kívülállóként mindig mindenki okosabb, legyen szó bármilyen témáról. Én tisztelem az anyukákat, életet adni egy kisembernek biztosan felemelő és csodálatos dolog. Gyereket nevelni, közben dolgozni, otthon is helytállni szintén nem egyszerű. Ezeket elismerem, mint ahogyan azt is, hogy addig nem fogom tudni átérezni, míg én is anya nem leszek. Ha leszek....

native-speaking-children-vs-adult-foreign-english-speakers.jpg

Azt viszont nem értem, hogy miért kell a gyermektelen nőket a társadalom szinte nem kívánt egyedeinek nézni? Főleg ha a fent felsoroltakból nem is tudják, hogy miért alakult így az életünk. Azért mert nem nevelünk gyereket még lehetünk fáradtak, örülünk, hogy ha van szabad időnk és azt magunkra fordíthatjuk. Igen, akkor mozdulunk ki otthonról vagy épp lustálkodunk, amikor szeretnénk és nyilván sok pro es kontra érvet lehet felsorakoztatni.

Viszont nem érzem azt, hogy ettől kevesebb lennék, hogy kevésbé lennék nő és hogy nem lennék ugyanolyan értékes, mint bárki más.
Sőt...mint ahogy tisztelem az anyukákat, azokat a nőket is tisztelem, akik fel merik vállalni, hogy nem akarnak gyereket. Ki azért mert nem érzi magában a késztetést, ki azért mert úgy gondolja, hogy ez a világ már nem olyan, ahova szívesen szülne, ki azért mert úgy érzi, hogy nem tudna olyan életet biztosítani a gyerekének, amilyet szeretne. Tudom, tudom... úton útfélen azt halljuk, olvassuk, hogy ha a tökéletes időzítésre várnánk, akkor semmit nem tennénk meg az életünkben. De szerintem ez akkor is felelősségteljes döntés. Akinek pedig nem lehet gyereke... nos nyilván neki pedig még fájóbb ilyeneket olvasni. Igen tudom, mindkettő oldalnak megvannak azon tagjai, akik fröcsögve mondják az igazukat...

14429177_1241209689265111_608324272_n.jpg


Én csak azt szeretném, hogy ne feltétlenül legyünk mi a gonoszok, akik egy ilyen csodát nem akarnak. Lehet önszántunkból nem, de lehet, hogy a sors akarja így.

2016\09\23

Kattog, zakatol...mindig. Nem lehet kikapcsolni...

Az agyunk...a lelkünk... folyamatosan viaskodnak.
Ez lehet az első jel, hogy valami nem úgy működik, ahogy kellene... ahogy szeretnénk? De kinek higgyünk? Ki mond igazat? Az agyunk, a szívünk, a lelkünk?
                                  
5b09949b18de0e2559f88cc73af4433a.jpg                           "Utálom mikor idiótának tűnök miattad!"                    
                                                 fotó:pinterest

A szívem azt sulykolja, hogy nagyon rossz úton járok, de közben jön a realista agyam, aki a lelkiismeretemmel karöltve azt mondja hogy lehet rossz az út, de ez biztonságos. Viszont mindenhol azt sulykolják az emberbe, hogy a komfort zónán kívül kezdődik az élet.
De hogy is van ez? Mindig kint kell lenni? Vagy elég ha csak egyszer és akkor átalakul ez a zóna? És ahhoz hogy lépni tudjak, honnan lehet erőt meríteni? Hogyan kell megőrülni az induláshoz? Vagy csak ha már kész terved van a változás utáni időre, akkor szabad? De akkor az nem is őrültség... vagy igen? Vagy terv nélkül induljak és az elhatározás után jön majd magától a megoldás, jönnek a lehetőségek? Az elhatározás a legfontosabb? Vagy a hit?

how-to-stop-over-thinking-everything-simple-habits-200x300.jpg

infoselfdevelopment.com

A terv kész van... tudom mit szeretnék és hogyan szeretném. Az első lépés az, ami még hiányzik... várjak rá, hogy majd jönnek a jelek, hogy mikor és hogyan? Vagy a jelek is megvannak csak nem veszek róla tudomást? Vagy agyaljak rajta tovább? Bár az eddig sem segített... a kattogás, a zakatolás...

Csak azt tudom, hogy belülről szétmar, felőröl, fojtogat....

2016\09\05

Kapcsolatban vagy egyedül? Ismerd meg önmagad...

A társkeresés, az egyedüllét sokunk életében jelen van. Szándékosan nem írtam magányost, mert az egyedüllét nem mindig jelenti azt, hogy az illető magányos is. Környezetemben sokféle ember és kapcsolat található. Van aki már nagyon régóta vágyik társra, de nem talál. Van olyan is, aki nem is akar, mert azt mondja, hogy ő így is boldog, nem akar alkalmazkodni senkihez, jó neki így egyedül. Vannak, akik párkapcsolatban élnek ugyan, de társas magányban, szerintem a legrosszabb. vannak akik kifelé azt mutatják, hogy minden rendben, minta kapcsolatban/ házasságban élnek, közben pedig otthon fagyos a levegő. Természetesen boldog párkapcsolatban élők is vannak, csak sajnos ők vannak kevesebben. Vagy csak körülöttem? Cáfoljatok meg! :)

kapcs.jpg


A probléma szerintem azzal van, hogy bár egy felgyorsult, rohanó világban élünk, de a társadalmi elvárások megvannak. Menj férjhez, szülj gyereket. Ha 35 évesen nem vagy férjnél és még nem szültél gyereket, akkor úgy néznek rád, mint egy UFO-ra. Holott lehet, hogy már hosszú ideje boldog kapcsolatban élsz, egészségügyi okokból nem lehet esetleg gyereked, nem akarsz… számtalan oka lehet, de a társadalom ezt nem veszi figyelembe, csak bíráskodik.
Emiatt is és az otthonról „hozott” örökségünk miatt sokakban gátak, félelmek alakulnak ki, amivel csak nagy munkával lehet megbirkózni, ha egyáltalán meg tud valaki.

Ezért vannak olyan kapcsolatok, melyek már nem működnek, de mégsem tudunk belőle kilépni, mert visszatart, hogy akkor megint egyedül, elölről kezdeni mindent, már benne a korban, hogy lehet új életet kezdeni, stb. Ezért inkább egy nem működő kapcsolatban maradunk megszokásból, kényelemből, ami viszont senkinek sem jó. Ilyenkor jönnek a félrenézések, félrelépések, majd ebből a vita, ami még jobban elmérgesíti az amúgy sem működő kapcsolatot.

dobozember.jpgwallpaperstone.blogspot.com


Ha egyedül vagyunk és nem jön a vágyva várt társ… valószínűleg még nem állunk rá készen legbelül. Lehet, hogy az eszünk úgy érzi, hogy igen, de valami mégis visszatart. Legyen akár ez önképzavar, akár félelem, akár egy régi sérelem, bármi! Oka van mindennek és nem azért mert csúnyák vagyunk, vagy szépek, vagy túl soványak vagy túl kövérek. Fontos, hogy az ember szánjon időt arra, hogy megismerje saját magát. Itt nem arra gondolok, hogy az általa rigmusként ismételgetett sablonokat mantrázza magának, melyet már már el is hisz, hanem hogy valóban nézzen magába és derítse ki, hogy ki is ő valójában és mit akar!
Amint ez megvan és őszinte tud lenni saját magához az ember, akkor indulhat el az igazi úton! Ez nagyon sok munka és időbe telik, de megéri!!!

letoltes.png
www.pixwordsanswers.co

Hajrá!!!

2016\08\31

Női önbizalom vs macsó pasi

Miért van az, hogy nagyon sok nő társam, küzd önbizalomhiánnyal, torz önképpel, úgy gondolva, hogy ők nem jók semmire és nem kellenek senkinek. És most azokról is beszélek, akik csinosak, adnak magukra, törődnek magukkal, viszont ezek ellenére sem hiszik el, hogy jár nekik a boldogság, szeretet és megbecsülés.

selfconfi.jpg
Ezzel szemben szeretett férfiaink olyan szintű önbizalommal rendelkeznek, hogy az ihajj!!! De miért? És még akkor is, ha az illető nem a nők bálványa és nem egy „adonisz”. Sőt, még csak nem is nőfaló mágnes!?!? Nincs azzal baj, mert mindannyian mások vagyunk, mindenkinek más az ízlése és távol álljon tőlem, hogy bárkit is leszóljak külső alapján. Kell is az önbizalom, meg hogy elfogadjuk saját magunkat!!!
De ők úgy gondolják, hogy ha nem kellenek valakinek, akkor ez a másik oldal hibája és majd a nők bánhatják hogy nem kaptak az alkalmon, meg amúgy is gonosz mindegyik?
Nyilván ahhoz, hogy valami kialakuljon kettő ember között, kell lennie vonzalomnak, szikrának, kémiának. Ha ez nincs meg, arról egyik fél sem tehet, erőltetni sem lehet és ez nem gonoszság, ez egyszerűen a természet! Tudni kell azért (bár sztereotípia) de hogy ki hol esélyes, kinek mik lehetnek az elvárásai (már ha van... remélem!)
Lehet, hogy most nagyon sarkítva látom a dolgokat, de hozzám ez jut el!!!

Jó persze…. miközben e sorokat leírtam, már meg is kaptam a választ! Mi rontjuk el a pasikat…. több a szingli nő mint pasi, a nők első szóra ugranak a pasiknak, futnak utánuk és inkább megalázzák magukat, csak hogy elmondhassák, hogy „kapcsolatban” vannak! Persze, hogy könnyű dolguk van a teremtés koronáinak, hogy „becsajozzanak”, válogathatnak is.

Jó lenne ha nem így lenne, ha lenne bennünk nőkben, önbecsülés, önbizalom és erő! Tudom, rossz az ha az ember egyedül marad, ha 30 fölött még nincs gyerek (úúú na akkor már Te magad vagy a megtestesült anitminden), de ezek ellenére higgyétek el, jó az egyedüllét! Egy darabig biztos! Amíg „rendbe hozod” magad. Rájössz, hogy mit is szeretnél igazán!  És nem azért kell a párkapcsolat, mert kell hogy legyen, hanem azért, hogy boldogságot és örömet okozzon! :)
És el kell hinni, hogy attól nem vagy rossz ember, mert nem tudsz maradéktalanul megfelelni a társadalmi elvárásoknak! (amik azért valljuk be, néha kicsit erősek)

wonder-woman_animated.jpg                                                                        Wonder Woman (Marvel)

De a lényeg! Ne adjuk magunkat olcsón! ;)

A pasiknak meg üzenem, néha azért gondolkodjanak el a vágyaikon, az elvárásaikon és a lehetőségeiken! ;)

Szép napot! :)

2016\08\22

Az ész és a szív

Miért van az, hogy sokszor a szívünkre hallgatunk még akkor is, amikor tudjuk, tisztában vagyunk vele, hogy az eszünknek van igaza? Mikor tudjuk, hogy az eszünk tudja jól és a szívünk olykor becsap? Miért hisszük el a szép szavakat, ahelyett, hogy a tettekre és az eszünkre hallgatnánk? Ennyire magányosak és kiéhezettek lennénk? Vagy csak hiszékenyek? Vagy egyszerűen csak szeretnénk elhinni minden porcikánkkal, hogy igaz amit hallunk?

agy.jpeg

Párszor már belesétáltam szívem csapdájába, amit így utólag nem bánok. Kellett minden érzelem, amit megéltem. A bizsergés, a várakozás, hogy minden percben a telefont figyeljem,hogy ha megjelent a kijelzőn, akit vártam elmosolyodtam. Kellett a bizonytalanság, a kétely, a hitetlenkedés. A féltékenység, a szomorúság, az érzés hogy erős vagyok...a következő szép szavakig... Az öröm, az érintés...a szerelem. Kellett mindez ahhoz,  hogy saját magam jöjjek rá, hogy ez mind mind hamis illúzió. Hogy jobban megismerjem magam, az érzéseimet, hogy túllépjek magamon és hosszú munkával rájöjjek, hogy egy buborék volt... Lassan de biztosan eresztő buborék.
Kellet ez ahhoz, hogy rájöjjek, ennél én több vagyok... Többet érek. Hogy túl tudjak lépni... És mindeközben megtapasztalni, hogy milyen a szerelem...hogy mindent megtennél a másikért. Hogy rájöjjek, hogy ilyen is van, így is tudok érezni.

012916-heart-healthy-2.jpg

Visszatekintve sok mindent lehetne másképp csinálni...de lehet nem tenném. Így, bizonyos idő elteltével persze össze áll a kép, hogy miért történtek úgy a dolgok ahogy. Mert kellett!!!
Kellett hogy az legyek aki ma vagyok!

Köszönöm!

süti beállítások módosítása