Napok óta próbálsz dűlőre jutni,  éjszakákon át csak nézed a plafont. Meredsz a sötétségbe. Hova jutottál? Titkon várod hogy fájdalmad elnyelje az idő,  mert mindenhol abba a közhelybe ütközöl hogy az idő gyógyír. Néha talán már el is hiszed hogy így lesz... Elmúlik. Mégis minden nap elölről kezded. Felépíted magad, mosolyt rajzolsz az arcodra, és felépíted a hazugságot is, hogy minden rendben lesz. Lassan ezt is elhiszed. Ott állsz a szakadék szélén és nem tudod hogy előre lépj, vagy hátra. Lezuhansz vagy feladod magad újra.?! Néha jobb lenne zuhanni, mert leperegne előtted minden és talán választ kapnál a kérdésedre: Mit akarsz? Folytatni a végtelennek tűnő harcot,  amit egyedül vívsz meg, és nap mint nap sanyargatni magad a szívedből nem múló szerelem miatt. Vagy azt mondod állj! Vége!  Kimondod hogy ég veled, és magad mögött hagyod azt amiről még mindig azt érzed, érted született csoda. Minden nap meg akarsz halni egy kicsit és folytatod az önsanyargatást amíg csak erőd engedi? Vigyázz!  Erősebb vagy mint gondolnád, úgy emészt majd fel hogy észre sem veszed, megsemmisültél! Esetleg ma összeomlasz, holnap felkelsz és folytatod tovább az életed? Elképzelni sem tudod most, pedig hidd el nyakig benne vagy..

Döntés. Megrémít a szó. Kemény, határozott és rideg. Amilyennek egy rosszabb napon öt is látod. Gyáva vagy mert nem tudsz dönteni. Félsz, reszketsz, a gondolattól is összeszorul a gyomrod hogy megint túl kell lépned magadon, hogy fejlődnöd kell. Azokat a dolgokat kell tenned amiknek világ életedben ellenálltál, és ez a legnehezebb. Kemény munka.... De legalább ezen elmélázol. Azon hogy nem látod többé,  hamar átsiklasz mert lehetetlennek tűnik a gondolat. Elfeledteti a kacér pillantása, a játékossága, az ahogy akar téged. Ebből táplálkozol, tudom. Tudom, és féltelek. Ma azt mondod megpróbálom, de holnap már nem érdekel, aztán tenni akarsz, utána sodródni majd csak várni. Közben kihagyod a perzselő szerelmet, a titkos légyottokat, a boldogságot, a lopott pillantásokat. Amíg te egyhelyben toporogsz elmegy melletted az élet az összes örömével együtt, és még csak meg sem simogat....  Hagy, had sajnáld magad. Ő nem kényszerít arra hogy élj, ahogy arra sem hogy remélj.  Hagyja hogy bejárd a saját utad. Nem ránt vissza ha rossz úton jársz. Ő csak békénhagy míg te álmodod az életet. De ha felébredsz, ott lesz. Belekapaszkodhatsz,  és ő majd elrepít olyan magasra amilyenről álmodni sem mertél.

Létezik egyáltalán rossz út.!? Mindegyik ugyanoda vezet. Az egyik csalóka, ideig óráig boldogságot hazudik, a másik gyötrő, hosszú de a végére sokkal bölcsebb leszel. Legalábbis most ezt érzem. Bármit teszek a végkifejlett ugyanaz. De hidd el, nem fogod bánni a szerelmet, hiszen tudod hogy ő az aki örökké elkísér,  akinek mindig lesz hely a szívedben. De azt biztosan bánni fogod hogy nem tetted meg ezt a lépést előbb. Szeress, de ne felejts el élni, akkor sem ha azt hiszed nem tudnál nélküle. Persze hogy tudnál, hiszen most is azt teszed! Azt hiszem ideje megtanulni figyelmen kívül hagyni az érzéseidet. 

Akárhogy is döntesz fájni fog piszkosul. De egy valamit ne felejts el, bárhogy is határozol: Legfőbb szövetségesünk a türelem,  hiszen ő segít minket győzelemre...
Azt mondják minden a megfelelő időben jön el. Úgy tűnik én szenvedek tovább mert sem a vég, sem az új kezdet nem mozdul felém. Egy tapotatt sem. Pont úgy gyökerezett földbe a lábuk mint az enyém. Én sem bírok mozdulni, tovább szenvedek. Pedig nincs időm, a most a legjobb pillanat. Mégis még mindig itt állok a szakadék szélén...

kép: coffeemeetsbagel.com