Ahogy az új blogom neve is mutatja, próbálok rávilágítani lelkünk ezerféle színére, és legbelsőbb bugyraiba is igyekszem eljutni. Jól tudom, ahány ember annyi lélek. Ötletem sincs, hogyan gondolkoztok ti, így saját fájdalmamat és boldogságomat tárom elétek, megmutatva én hogyan érzek vagy reagálok egy- egy pillanatban. Legtöbbször rosszul, mert én ilyen vagyok. De dogozom rajta, keményen, és úgy hogy közben ne veszítsem el teljesen önmagam...

Hónapok óta motoszkál a fejemben az, hogy nekifutok és leírom a gondolataimat, de csak mostanában tört meg a lelkem annyira hogy le tudjak ülni írni. Gyáva voltam szembenézni azzal hogy pár napig jól éreztem magam, nehéz elfogadnom azt hiszem a jót, így akkor fel sem merült bennem hogy ezt megosszam másokkal, még a naplómba sem tudtam leírni... 

Jól gondolod, hibáztam! Igyekeztem magam szívvel- lélekkel együtt odaadni valakinek. Valakinek aki már jóval ezelőtt sem becsült meg és valószínűvel ugyanúgy nem jelentek számára semmit mint jóval korábban. Most mégis felbukkant újra, és én elhittem hogy tudunk beszélgetni, elleni egymással, csak úgy megosztani a másikkal dolgokat. Elhittem hogy kedveskedhetek, mert nekem az milyen jól esik, nem gondolva arra hogy neki is szüksége van ugyan egy jó szóra, de nem biztos hogy én vagyok az akitől várja.... Pontosan én vagyok az, aki soha nem merte kimutatni amit érez. Inkább ezerszer megbántottam a másikat, minthogy egyszer kimutassam hogy igenis érzek valamit. Aztán jött Mr. Tökély - legalábbis számomra az volt. Nem indult komolynak, szórakoztam, ő is. Jól éreztük magunkat, aztán azt vettem észre egy kis nézeteltérés után hogy konganak a vészharangok. Elveszítem.... Akkor még nem értettem amit most pontosan jól tudok. Nem tudtam elveszíteni mert nem is volt az enyém. Nem szeretem ezt a szót, de nem tudom máshogy kifejezni azt a birtoklási vágyat amit éreztem. Minden kapcsolatomban meghagytam eddig a szabad teret a másiknak, mert jómagam is elvárom ugyanezt. Nem is ez a baj, hanem hogy megint tűzön- vízen keresztül ragaszkodni akartam. És most ez is fáj. Hogy képes lettem volna megint túllépni magamon 100-szor, vagy akár 1000-szer is. Tenni akartam, jól akartam csinálni, cserébe nem kaptam egy szabad órát sem a "kedves" drága idejéből. Nem baj. Ez is az én döntésem volt, ahogy az is hogy újra belemásztam, és hogy végre feláltam, megszívtam magam, és azt mondtam hogy bocsi de nem akarom ezt tovább. Most biztosan mosolyogsz, mennyire buta vagyok. De tudod mit! Én meg mertem tenni amit sokan nem.Talán te sem!? Kiálltam magamért és elhagytam azt ami nem visz előre.

A lelkem ezer- féle színben pompázik most. Vörös, vérzik a szívemmel együtt mert szeret... még most is. Csodás rózsaszínben úszik mert ugyanakkor boldog, mert tudja hogy vége lesz a fájdalom, az ürességnek is, és mert örül a sok leckének. Egészen sötét, fekete talán mert megannyiszor el kellett ismételni a tananyagot ahhoz hogy megértsem. Zöld, lila, sárga, kék......mint egy lélekszivárvány. És én ezen szállok most! Mert nem értem miért csinálunk mi nők saját magunkból bábut, mert fogalmam sincs hogy a szívünkre kell-e hallgatnunk aki soha nem csap be minket vagy eszünkre.....aki tolja az illúziót és az egót naphosszat, hiszen Ő a "megtestesült" racionalitás. Közben csak félelmet teremt és problémákat generál... Mert belegondolni is szörnyű, hogy nekünk nőknek, mindannyiunknak rész van abban, hogy benneteket kedves férfiak olyanná tettünk amilyenek vagytok, és amilyennek sohasem szerettünk volna látni titeket. Nektek nem kell harcolni, mert egy kacsintás és szétnyílnak a combok, egy ital és egy olyan nő mellett ébredtek akinek valószínűleg a nevét sem tudjátok, vagy ha tudjátok, holnapután biztosan nem emlékeztek rá. Titeket kell meghódítani mert az olyan jó a kis egótoknak. Imádjátok a játszmát és termelitek az olcsó nőket. Ti, mindannyian akik ilyenek vagytok, el kell hogy keserítselek benneteket... szar kapcsolatokban fogtok élni mert gyávák vagytok. Gyávák még ahhoz is beismerjétek, valami mocskosul hiányzik az életetekből. Ahogy a miénkből is, ezért kaparunk és akarunk ragaszkodni hozzátok mindenáron. Megfordultak a szerepek, de hiszek abban hogy még ebben a világban is lehetek NŐ.